Szobában törmelék,
mi az ágyon mállik,
porzuhatag lévén
csak félve álmodik.
Sziklák zúzták őt szét,
nem törődve vele,
hiába a jótét,
ezt kapta cserébe.
Szenvedett sok esőt,
mi sósan áztatta,
de kap elég erőt,
hogy tovább kibírja.
Szipogása közben
darabjait szedik,
mosoly közepette
egybegyömöszölik.
Szép szavakat hallgat,
lelkét simogatják,
a porkupac újra
gazdag talajjá vált.
Szinte hihetetlen,
mégis megtörténik,
önmagáért, igen,
szimplán csak szeretik.
Személyében látják
rejtett értékeit,
a mélyből felhúzzák,
gyógyítják sebeit.
Szerencsének mondja
vagy a sors lett kegyes?
Angyalok leszálltak,
s leültek melléje.
Szárnytalanok ugyan,
de ez mit sem számít,
ott vannak a bajban,
történhet akármi.
Szükségét is érzi,
hogy ezt viszonozza,
őket megbecsüli,
a rossztól megóvja.
Szeretett angyalok
angyalává vált ő,
ölel sok barátot
szeretetporfelhő.
2016. április 11.
|